Bőrrák | bezárás

Országunk az európai halálozási listák egyre előkelőbb helyeire pályázhat. A szív-érrendszeri halálozás tekintetében sikerült bebiztosítani magunknak a dobogó közeli helyet, és hasonló a helyzet a daganatos halálozási adatok terén is. Van még mivel dicsekednünk az öngyilkossági és a dohányzási statisztikákkal is, amelyeket némileg egyensúlyoznak a drogfogyasztási és AIDs-es mutatók.
A daganatos megbetegedések közül természetesen a tápcsatorna, a tüdők és a húgy-ivarszervek panaszai vezetik a fekete listákat. Sajnos azonban a bőr eredetű, és ezen belül is a festékes bőrdaganatok száma is egyre nő. Ennek az átrendeződésnek (változásnak) a hátterében jelentős részben a káros napozási szokások is állhatnak.

Ahogy már a bevezetőben említettük, a festékes bőrsejtek rosszindulatú daganata (malignus melanoma) egyre előkelőbb helyet harcol ki magának a magyarországi lakosság halálozási listáján. Tekintettel arra, hogy az egyéb rosszindulatú daganatokhoz hasonlóan, a melanomának sincs teljes gyógyulást biztosító kezelése, ezért a daganatok elleni harcban elsődleges szerepet játszik a megelőzés, a (primer) prevenció. Sajnos a melanomákra jellemző korai áttérképezés és az agresszív, gyors növekedés. Ezek a tulajdonságai még a daganatok között is egyedülállóan rossz prognózist jelent.

Miért alakul ki melanoma?

Mint szinte minden bőrrákos megbetegedés kialakulásában, a melanoma kifejlődésében is nagy szerepet játszik a napsugárzás ultraibolya (UV) tartománya. Az UV tartomány A és B sugárzása az ózonréteg elvékonyodása miatt egyre erősebben éri Földünket.
Nincs ez másként a Kárpát-medencében sem, az UVAB Magyarországon is egyre nagyobb megterhelést jelent az élő szervezetek számára. A bőr eredetű daganatos megbetegedések számának (minden korcsoportban) emelkedése számos kérdést vetett fel.

Kik a legfenyegetettebbek?

A pécsi Orvosegyetem munkatársai példa értékű vizsgálatot kezdeményeztek, amely során kérdőíves adatgyűjtés segítségével megpróbálták felmérni a nyugat-magyarországi kisiskolások körében a bőrrák, ezen belül a melanoma szempontjából fokozott kockázatú csoport nagyságát. A modell értékű vizsgálat nem titkolt célja volt az is, részükre egyénre szabott egészségnevelési, prevenciós tanácsokat lehessen adni. Felméréseik erdménye megdöbbentő volt: a kisiskoláskorúak egyötöde tartozik a melanoma szempontjából fokozott kockázatot jelentő I. bőrtípusba, közel háromnegyedük pedig már ebben a korai életkorban is elszenvedett napégést (irodalmi adatok szerint ez a kockázatot duplájára emeli).

Miért fontos a megelőzés?

Mivel a melanoma agresszív, rossz prognózisú daganat, a különböző kezelési módszerek (a gyakran késői felfedezés miatt is) egyenlőre kevésbé hatékonyak. Nyilván való tehát, hogy a megelőzésnek rendkívül fontos szerepe van a betegség kialakulásának és a halálozási gyakoriság csökkentésében. Unalomig ismert szlogen, hogy a megelőzést, a prevenciós, ismeretterjesztő és tanácsadó munkát már kisiskolás kor előtt célszerű lenne elkezdeni. A vizsgálat eredményei ezt a hipotézist messzemenően alátámasztották, hiszen világossá vált, hogy már kisiskoláskorban jelen vannak a prevencióval kiküszöbölhető kockázati tényezők.

Forrás:
Sulinet.hu

magyar | english


Min. felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.